VII. Neveléstudományi Konferencia

Tantestületünk március 17-én, immár harmadik alkalommal vett részt a Nagykanizsán megrendezett Neveléstudományi Konferencián.
Délelőtt Pöltl Ákos Családbiztonsági szakértő, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítójának előadását hallhattuk, A digitális tér veszélyei gyermekeinkre címmel.Szó esett többek között a digitális eszközök gyerekek idegrendszeri fejlődésére gyakorolt hatásáról, a függőségek kialakulásáról, valamint arról is, vajon hogyan hat az okostelefon és az MI a gyerekek tanulására. Megosztott velünk megoldási irányokat, új társadalmi normákat a gyerekek mentális egészségének védelmében. Az előadásban mindenki talált számára, elgondolkodtató, ösztönző és megfogadni való nézetet.
Délután számtalan műhelyfoglalkozás közül lehetett választani, melyek közül jónéhányon vettek részt kollégáink.
A teljesség igénye nélkül néhány, melyekről értékes gondolatokat hoztunk magunkkal. Technológia az oktatásban, Hogyan ússzunk a digitális árral szemben az iskolában? „Az érzések az agy táplálékai” – írja Jean Ayres, Vissza a jelenbe! - Szenzoros élmények az iskolai stresszkezelésben.
Inspiráló napot töltöttünk magas kvalitású előadók, gyakorlati szakemberek társaságában.
A Zala Vármegyei Hírportálon megjelent cikk a VII. Neveléstudományi Konferenciáról:
https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2026/03/digitalis-vilag-hatasa-gyerekek-nevelestudomany-zala





